Event Details

Organizer: ELTE

Contact: ELTE

Date:

Venue: Budapest

Event categories

Budapest Partnertalálkozó 2023. június 2-3.

A projekt utolsó partnertalálkozójának keretében a partnerek az első napon az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében szervezett LS4VET záró konferencián vettek részt előadóként, illetve world café asztal-házigazdaként. A konferencia remek lehetőséget biztosított a külföldi partnerek és a hazai, a projektben részt vett és az érdeklődő szakképzésben dolgozó oktatók és vezetők közötti tapasztalatcserére.

A sikeres napot egy látogatás zárta az egyik „VET School-ba”, a választás a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumára esett, ahol szintén sok értékes és érdekes információ cserélt gazdát. Az iskolában elsőként a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai elnökhelyettese, dr. Dobos Lilla tartott előadást, amelyben elsősorban a szakképzés új magyarországi rendszeréről beszélt. Az előadást élénk párbeszéd követte az előadó és a nemzetközi résztvevők között: utóbbiak a bevezetés alatt álló rendszer számos pontját találták igen érdekesnek, és szerettek volna róluk további részleteket megismerni. Ezt követően Szolnok Ádám igazgatóhelyettes mutatta be az iskola működését, nagy hangsúlyt helyezve a tanárok intézményen belüli szakmai fejlődési és tudásmegosztási technikáinak jellemzőit. Az előadás után az iskola épületét, speciális szaktárgyi műhelyeit tekintették meg a partnertalálkozó résztvevői. 

A partnertalálkozó 2. napján a hátralévő szakmai és projektmenedzsmenttel, illetve disszeminációval kapcsolatos feladatokat beszélték meg a projekt résztvevői. Egyebek mellett megvitatták azt is, ki milyen tapasztalatot szerzett a projekt leforgása alatt, rövid távon milyen publikációs tervek várnak még rájuk és természetesen a jövőbeli együttműködés megvitatása is részét képezte a beszélgetésnek, beleértve a tervezett későbbi közös publikációkat.

A rendezvény első felében tartott projektzáró konferenciáról a csatolt dokumentum tartalmaz további részleteket.